Tag Archives: Kossuth

Felfedezőút: 2015-10-03/04

A hétvégén nem sokat tartózkodtunk Pécsett, de a játszótér felfedezés így sem maradt el. Szombati napon a nagyszülőkkel Kozármislenyben ebédeltünk, majd a Rózsa utcai gyerkőc és felnőtt játszóteret látogattuk meg. Kmisleny_Rozsa

A tér mindkét része gondozott, a gyermek és a felnőtt játékok is jó állapotban vannak. Ottlétünk alatt igen forgalmas volt, mindenkit kicsalogatott a kellemes időjárás, talán az utolsó őszi meleg. Természetesen a kisebbeknek mindig az az érdekesebb, amit nem szabad, a mi Felfedezőnk is inkább a kondigépekkel akart foglalatoskodni, mint a játékokkal.

Vasárnap Orfű és a tökök voltak az uticélunk, meglátogattuk a Tökfesztivál második napját. Evés, ivás és egy kis kecske etetés után pedig jöhetett a megérdemelt játszózás.Orfu_Kossuth

A Strandfürdő területéhez tartozó játszó nagyon jó állapotban van. Gondozott, a környezet szép és csendes. Sok-sok játék viszonylag kisebb területen várja az odalátogatókat. A csúszdák, habár hosszúságukat tekintve ugyanakkorák, magasságuk mégis különbözik, így kisebbek és nagyobbak is jól szórakozhatnak. Hatalmas pirospont, hogy a kerékpárral érkezőkre is gondoltak, a bejáratnál biciklitároló várja a pedálosokat.